14/07/2026
Segíthettek Apolló kezelésében és felépülésében, ha tudtok, de csak ha tudtok! :)
A cicát nálunk találták, és mozinkról nevezték el. Mielőbbi teljes felépülést kívánunk neki! :)
Tegnap a debreceni állatvédős csoportba került fel egy poszt, hogy egy kiscica kuporog az Apolló mozi bejáratának sarkában, nagyon retteg, még maga alá is piszkított. A segítségére siettünk, és a helyzetre való tekintettel Apollónak neveztük el. 😇Elvittük a NetVet Állatorvosi Rendelőbe, ahol alaposan megvizsgálták. Sajnos kiderült, nem csak a félelem miatt volt olyan állapotban: eltört ugyanis a medencéje. :( Szerencsére a csont nem mozdult el, és mivel kicsi, jó esély van rá, hogy gond nélkül összeforr és teljes életet élhet. Az éjszakát még a rendelőben töltötte, erős fájdalomcsillapításon esik át. Tesztjei szerencsére negatívak, és kiderült az is, hogy kisfiú. 🥰 Az RTG-felvételen az is látszott, hogy tele van a hasa, nem sokkal előtte nagyon sokat evett. Vagy volt gazdája, vagy az utcán etették meg, azt nem tudjuk.
Köszönjük a megtalálónak, Derecskei Rékának, hogy nem ment el mellette, hanem segítséget kért! És Hála Morvay Nikinek is, aki éppen a közelben volt, és rögtön a cica segítségére sietett, elvitte orvoshoz.
Apolló állatorvosi költségei igen magasak lesznek, így szívesen veszünk minden apró támogatást. Számlaszámunk: 11738015-21050598 (OTP). A megjegyzésbe azt kell írni: Apolló.
Köszönjük előre is! A későbbiekben jövünk a további részletekkel.